Önerő
Legalább másfél éve napi szinten kapom a “partnerkedjünk” c. leveleket. Most rájöttem mi a bajom velük: az, hogy többségében nem érzem mögötte a komoly szándékot. Az a hozzáállás, hogy “partnerkedjünk, mert az nekem jó” Hogy a másik félnek mik az érdekei, az fel sem merül. Nincs bennük kölcsönösség, de még a gondolata sem merül fel. Aki pedig nem elég érett arra, hogy ezt megfogalmazza magában, azzal nem akarok együttműködni.
Szónoklattan
Kedves tanítványának azt mondja a kínai filozófus:
Gyermekem! Ahhoz, hogy jó szónok légy, három dologra van szükség:
Először: Állj fel jó magasra, hogy mindenki jól láthasson!
Másodszor: Beszélj hangosan, hogy mindenki jól hallhasson!
Harmadszor: Legyél rövid, hogy mindenki szeressen!
Teremtés
Aki vállalkozó, újat hoz létre, teremt valamit. Teremtéskor magadból (is) adsz egy darabot. Ehhez pedig mindig meg kell újulni, fel kell töltekezni, különben elfogysz. Ezért ég ki sok vállalkozó, mert mindent odaadnak és nem dolgoznak az utánpótláson.
web2.0 és politika
a web2 a demokráciáról szól: a felhasználók alakítják a tartalmakat, ők döntik el, mit szeretnek és mit nem,
a web2 a többség akaratáról szól: a legnépszerűbb tartalmak vannak a címlapon, de minden más tartalom is nyilvánosságot kap, nincs cenzűra
a web2 a szólásszabadságról szól, mindenki elmondhatja a véleményét (blog) és követőket találhat, ha amit ad, az másoknak hasznos
és a politika?
Ki nem mondott elvárások
Izgalmas pillanat volt, amikor 18 lettem. Kirepültem az iskolából, leérettségiztem és fogalmam sem volt, mit kéne most csinálnom. Gyakorlatilag akkor lettem úgy igazán kamasz. Olyan dolgokat csináltam, mint a kamaszok szoktak. Korábban nem volt erre módom, de amikor papíron is felnőtt lettem és a magam ura, akkor úgy éreztem jogom van néha kirúgni a hámból, élvezni az életet, értelmetlen dolgokat csinálni.
18 évesen az ember ismerkedik az élettel. Kóstolgatja, amit a “nagyok” csinálnak, de ő még igazán nem “nagy”. Inkább nagyméretű gyerek. És tanácstalan.
Az iskola ad egy keretet az életnek, de az érettségivel ennek vége. Mint sokan a korosztályomból, én is megélhettem, milyen az, amikor nem vesznek fel. 1995-ben még csak 1 helyre lehetett felvételizni, és nagyon sokan jutottunk 1 helyre.
Naívan úgy gondoltam, hogy amit az iskolában tanulok, a jó jegyek, meg az 1 évnyi felvételi előkészítőre járás elég a felvételihez. Nem volt elég. Pedig hiába volt kevesebb tapasztalatom, hiányos tudásom, el tudtam volna végezni a főiskolát, aztán kisétáltam volna a kapuin egy ének-zene tanári diplomával a kezemben.
Az iskola újabb kereteket adott volna az életemnek, tanulás-feladatok-kötelezettségek. Akkor fogalmam sem volt, mihez kezdjek, nem volt B-tervem.
Nem bánom. Aki keretek között éli az életét, aki nem kerül mélyvízbe, az egész életére a keretek között is marad: iskola - másik iskola - munka - családalapítás - munka. Úgy telik el az élete, hogy keretek között kell élnie, léteznie, önállótlanul. Mindig van valaki felette, aki fogja a kezét, aki megmondja, mit kell tennie.
Hát én nagyon örülök, hogy nem tudtam beállni a sorba. Utólag is köszönöm a felvételi bizottságnak, hogy azokat vették fel, akik felkészültebbek voltak, vagy jobb kapcsolatokkal rendelkeztek. Ők beállhattak a sorba, én pedig kaptam egy lehetőséget arra, hogy felnőjjek és örökre elszakadjak a sorból.
Időbe telt, amíg megtanultam, hogy nekem nem kell visszaállnom a “rendszerbe”, hanem a magam útját kell megépítenem, leasztfaltoznom és járnom rajta, de ez az én utam lesz és nem másoké!
Olyan társadalmi közegekben élünk, amik megadják számunkra az útmutatót az élethez, nekünk csak követni kell. Ilyen elvárások mozgatják az életed döntéseit. Persze te hozod meg őket, de gyakorlatilag mégis mások elvárásai alapján vacillálsz. Hányszor kapsz értetlen pillantásokat, amikor nem állsz be a sorba? Gondolj bele, hány 30-as nő vívódik amiatt, mert még nem alapított családot. Talán azt mondja, ő nem is szeretne, mégis mindenki ezzel nyaggatja, és ez állandó problémát okoz számára. Hány korombélinek okoz lelki törést, hogy nem szerzett diplomát, pedig ő szeretett volna, csak nem volt esélye bejutni az egyetemre? Pár év múlva pedig már mindenkit felvettek, legfeljebb fizetni kellett érte. Sok embert ismerek, aki így jutott végül diplomához, de örökre tüske maradt benne, hogy őt csak fizetősre vették fel. Mert az akkori közvélekedés szerint a fizetős szakra csak a fel nem vett “bénák” mennek tanulni… (most már persze mindez a múlté, de vajon hány emberben maradt ott ennek a ki nem mondott elvárásnak a tüskéje örökre?)
Nem értem
a magát legjobbnak (és egyben legolcsóbbnak) nevező autoresponder szolgáltató úgy dönt, fél-1 napokra felhagy a szolgáltatással, miközben folyton azzal üldöznek, hogy ellenőrizzék nem spammelek-e tőlük…
a legnagyobb mikroblog szolgáltató szó nélkül törli a másfél év alatt elért összes követőmet és mindazokat, akik követtek - szerintük a spammereket szűrték (de én sose spammeltem)…
a saját csapatom tagjainak szeretnék levelezőlistát indítani az ő kérésükre, de 1 napig kell várni a jóváhagyásra, nehogy spammelésre használjam…
a magán e-mailjeim nem érkeznek meg a címzetthez, mert fennakadnak a spamszűrőkön…
lassan eljutunk oda, hogy ha felhívom egy barátomat, előtte egy 5 kérdéses kérdőívvel ellenőrzik, nem fogok-e szóba spammelni neki…
Válságkezelés
A panziós fogja a pénzt és elszalad a henteshez, hogy rendezze tartozását. A hentes siet, hogy a beszállítójának (Bálint gazdának) megadja a pénzt, amivel tartozik.
Bálint gazda megörül, és rögtön kifizeti Marist, a helyi kurvát, akinél felgyülemlett az adóssága.
Maris széles vigyorral viszi a pénzt a panzióba, ahol a hitelbe használt szobákat kifizeti.
Ebben a pillanatban megjelenik a külföldi úriember és kijelenti, hogy elmegy, mert ez a szoba neki nem felel meg. A tulajdonos nemtörődöm mozdulattal a kezébe nyomja a pénzt, és további jónapot kíván.
Nincs kiadás, nincs bevétel, mégis mindenki kifizette a tartozását.
Ennyire egyszerű lenne megoldani a pénzügyi válságot……..
Fájdalomról, csalásról, válságról (érdemes megfigyelni benne a metaforákat, mostanában ezek a kedvenceim :))
Ha magadat nem szereted…
Az Úristen ránk bízta, mit kezdünk egymással és önmagunkkal - mondta ezúttal ismét arámiul.
- Azt mondta: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ezt mondják a törvénymagyarázók is mind: ne tégy felebarátodnak olyat, amit magadnak nem kívánsz. Ez az Egyparancsolat, ebben még Hillel és Sammaj iskolája is egyetért.
Aki azonban önmagát sem szereti, attól józan ésszel nem várható, hogy a felebarátját szeresse.
(részlet Spiró György Fogság c. regényéből)
